A sokoladaluság itt kezdődik:D

Mindig frissen és mindig tettre készen!:D

A szerelem gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.
Hát elmúlt,tudom minden véget ért,
Elszállt a nyár,oly messze jár
Hát elmúlt,ma sem értem,hogy miért
Mégis úgy fáj,hogy elmentél,elhagytál
 

Ez majdnem szerelem volt
És majdnem igazi vágy
Egy percig fölénk hajolt,
Már ment is tovább
Majdnem sikerült már,
Egy lépés volt csak az ég
Az álmok köd fátyolát te tépted szét...
Elképzeltem, hogy amint a parton állok s nézem a hullámzó tengert..egyszer csak meglátom az arcod a víz tükrében amint néz engem. De rájöttem hogy ez nem csupán egy álom ha ott vagy velem..eljöttél hogy megments engem
Szeress engem jóságos szíveddel,
Szeress tiszta, szépséges lelkeddel.
Simogass áldást hozó kezeddel,
Szédíts csak el, forró szerelmeddel
Eddig boldogtalan életem naphosszait éltem, miközben egy olyan teremtésre gondoltam, ki tudtam, lehetetlen. Az évek elteltével megformáltam alakját, melytől é is kezdtem megváltozni. Elkezdtem élni, és tenni a dolgokért. Új életem legelső napján pillantottam meg elképzelt vágyaim legszebb csillagát, ki Téged ábrázolt, és szerelemnek hívták. Attól a perctől tudom, mi is az igazi ÉLET
A boldogság olykor könnycseppekben mérhető. Egy könnycsepp egy csók, két könnycsepp egy ölelés, három könnycsepp egy szó, melytől sírni kezdesz, miközben mosolyra biggyeszted a szád. Várom az első könnycseppem.
Sosem az dönt egy kapcsolatban, hogy mennyire felelsz meg valakinek, hanem hogy mennyire vagy képes szeretni önmagad által azt, kitől remegni kezd a térded, ha hozzá érsz, ránézel, megcsókol, hiszen csak az számít igazán, ami belül van.
Eltűntél, merre vagy, nem lellek. Az érzés kegyetlen, mintha nem én lennék teljesen. Rá kellett jönnöm, hogy nélküled nem tudom élni az életem. Az érzés, hogy Veled vagyok, minden percben feledhetetlen, ekkor nem számít semmi, csak az, hogy légy Velem örökre, és ne engedj el.
Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.
Mindenkinek van valami szépségjegye, amire büszke. Legyen az a szája szeme, vagy bármely testrésze. Én elmondhatom, hogy ha Rád nézek, látom magam előtt a szépséget, és nem számít semmi csak Te, ez a lényeg.
Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak, s a főszereplők ezer pengőt kapnak a mutatványért esténként. Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek.
Számomra ő a világ! Fogalma sem volt arról, miért éppen ezek a szavak jutottak eszébe. Szerelmes volt, szerette volna megfogalmazni az érzéseit, de nem volt nagy költő. Ő nem tudta szavakba önteni se az érzéseit, se a gondolatait, csak érzett. Akkor is, amikor beleszeretett a lányba, és akkor is, amikor úgy döntött, önként jelentkezik a küldetésre.
A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem.
...csak soha nem lehettél enyém, elrejtett a természet. De amikor felsejlett csillogásod egy nap, mintha vizet találtam volna szárnyakat növesztve repültem hozzád. Nem mertelek kezembe venni. Nem volt elég tiszta hozzád, de hívogató ragyogásod túltett a félelmeimen. Abban a pillanatban amikor hozzád értem megtisztultam...lelkem fehér fényt árasztott azután, a világban hirtelen fák és virágok nőttek, színek tömkelege árasztotta el a réteket, állatok zajától lett hangos az erdő...megtaláltalak. Kiszabadítottalak. Megváltottál, a világnak életet adtál! Te vagy a múlt, jelen és jövő, a természet, a mindenség, a végtelen.
Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. – Ez a titok az idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje,
de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja,
Egy-egy óra néha egészen örökkévalóságnak tetszhetik,
De el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ,
Mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet.
Az élet pedig a szívünkben lakik.
Aki szeret, annak varrd fel kabátja gombját,
Mert meglehet, hogy felvarrja más;
Aki szeret, annak hallgasd meg baját-gondját,
Mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más;
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert
Könnyen meglehet, hogy rámosolyog más;
Aki szeret, szeresd! Öleld meg naponta, mert
Könnyen meglehet, hogy megöleli más,
És akkor hidd el, nem ő a hibás!
Készséges vagy és szép, de ha kell hát megcsúnyulsz. Idegenként is az otthonom vagy, ahogy mohón hozzám nyúlsz. Lehetnék hálás ezért, vagy sírhatnék, hogy néha máshoz is jó vagy. De, ha az öledbe bújok, nem érdekel az sem, hogy lesz-e holnap. De ha holnap lesz is, leszel-e benne Te, vagy leszek-e én? Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság a világ legvégén. Szépséges vagy és kész, a vágyad nem alszik soha. Anyanyelved a testbeszéd, Te vagy az éjjel mennyasszonya. Lehetnél másé talán,vagy mindenkié,az enyém biztosan nem vagy, de ha az öledbe bújok nem érdekel az sem,hogy volt-e tegnap. És,ha tegnap volt is,voltál-e benne Te vagy voltam-e én? Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság a világ legvégén. Ha egyetlen óra lenne az élet, az utolsó percét Benned tölteném.
Szerelmünk ott kezdődött, amikor megismertelek,
Ahogy egyre többet tudtam rólad, rögtön megszerettelek.
Olyannyira, hogy feledni nem tudtalak, bár nem voltál az enyém,
Volt, amikor nem maradt nekem más, csak a remény.
Hosszú időknek tűntek a napok, a soha el nem múló hónapok,
Amikor ugyanúgy fájt elaludni, s felébredni,
De a legrosszabb volt, nem veled lenni!
Minden nap látni azt, hogy mással vagy, mást szeretsz,
Sokat sírt miattad valaki, de vele nem lehetsz.
Egy nap aztán valami történt, valami szép,
Összejöttünk mégis, s velem vagy már rég.
Azóta szebb lett minden, szebben nyugszik, s kel fel a nap,
Nekem nem kell senki más, csak Ő aki TE VAGY.
Örülök neki, hogy egymásra találtunk, pedig nem kerestelek,
Aztán te lettél az életem, s én örökre megszerettelek…!
Szeretlek!
Szeretnék repülni, távol a földeken, egy percre leülni, hol arcodat nézhetem.
Látni akarlak én mindig és mindenhol, végtelen gyönyörű tér, mely körülvesz, átkarol.
Mikortól számít szerelemnek tettem? Ha minden csak ámít, kétségben kerestem.
Rettegve látom remegő kezed, árnyékból várom csillogó szemed.
Ha rám találsz itt és felemelsz a fénybe, boldogság lesz az, mely felrepít az égbe.
Szárnyalunk majd, mint két vidám pillangó. Szerelmünk hajt, míg vár ránk egy csillagtó.
Csillámló jelenség mind - mind egy kívánság, lehullva lesz az titkos szép imádság.
Ígéret is lesz az, mit csillog a tó felénk. Tajtékzó hulláma szór hűséget közénk.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek...
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb- a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem KEDVESEM
Én veled leszek
Te leszel a mindenem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek...
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb- a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem KEDVESEM
Én veled leszek
Te leszel a mindenem.
Feledni a rosszat, feledni mindent,
Csak a jót nem, ami összeköt minket,
Itt hagyni mindet, múltat és emléket,
Csak annyit mondani: Szeretlek Téged!
Az idő sem moshatja el ezt az érzést,
Megválaszol ez minden kérdést,
Egymás arcát látni a sötétben,
S boldogan élni, mint a mesékben!
A szerelem szent, és aki a szerelemért szenved, azt az istenek felragadják magukhoz az égbe, hogy meggyógyítsák fájdalmát. A világ a szerelem himnusza. A nap szerelmes tüzéből lódult ki a föld, belőle fakadtak a hegyek, a folyók. A szerelem fakasztja a rügyet, szökkenti virágba a bimbót, a szellő a vágy szárnyán dagad viharrá, és a szerelmes patak lerohan a hegyről, hogy édes vizével végigcsókolja a távoli tenger keserű sós hullámát. A szerelem az élet és a halál.
Az egész világ szerelem.
Az életünket totális zűrzavar övezi, de van egy pillanat, amikor ez csak egy múló állapotnak tűnik:
Amikor 2 kéz találkozik, s összesímulnak, az ujjak szenvedélyesen összefonódnak. Ekkor megszűnik a káosz, s a világot tökéletes csönd fedi. Eztán a kezek elszakadnak egymástól, s soha többé nem találják már egymást. A csönd megtörik, s a szomorúság, mint az éj leple, ránk borul. Ez a Szerelem...
Nekem rejtvény vagy, amit nem tudok megfejteni,
Nekem egy vers vagy, amit nem fogok elfelejteni,
Nekem egy ajándék vagy, amit nem tudok kibontani,
Nekem te vagy az egyetlen szó, amit nem tudok kimondani.
Te vagy minden órám! Te vagy minden másodpercem!
Te vagy a lelkem! Te vagy az egyetlen szerelmem!
Te vagy a napom, a hetem, az évem, te vagy a szerencsecsillagom,
Te vagy a hangulatom, te vagy a könycsepp az arcomon.
„….A nők. Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódított, de meg nem tört, rebellis néptörzsről beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? „A nők?...” Mit várunk tőlük?... Gyermeket? Segítséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban… De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét – megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... – s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez… S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.”
"És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Azt sem tudtam, hogy várok rád, de mire eljött a csütörtök éjjel, már megértettem. És te is tudtad."
"Csak azoknak a nőknek vesszük észre beszédbeli furcsaságaikat, ellentmondásaikat, nevetségeiket, akik iránt nem nyúlnak ki érzékiségünk virágporzói... De azok a nők, akik tetszésünket már megnyerték, beszélhetnek akár a seregélyek nyelvén, a papagájok hangján, mi olyan jelentőséget és értelmet tulajdonítunk szavaiknak, mint az égi kinyilatkoztatásoknak."
„…s most elképzellek, amint végigmész a néptelen utcán, és a tavaszi sötétségben várod a trolibuszt, aztán pedig földalattin utazol egészen hazáig. Ma éjjel fennmaradok veled, amíg haza nem érsz a városon át. Drágám, amíg te utazol, én itt ülök az álomba merült házban, ahol csak egyetlen lámpa ég, és végiggondolom mindazt, amit rólad hiszek.
Azt hiszem, hogy jó vagy és erős vagy, és igaz vagy, és hiszem, hogy szeretlek téged. És hogy szép a szemed, és hogy szomorú a szád, és hogy finom és gyönyörű a kezed….”
Hosszú az út míg a kezem a kezedhez ér
Szeretni valakit valamiér'
Ne tudja senki ne értse senki, hogy mér'
Szeretni valakit valamiér'
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiér'
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiér'
Fenn az ég, s lenn a Föld
Álmodunk s felébredünk
Minden út körbe fut
Béke van felejts el minden
háborút

Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiér'
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiér'
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiér'
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj

Szeretni valakit valamiér'
Megérteni egymást örömben, szenvedésben,
segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,
nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot,
gazdagnak lenni és szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék
és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,
s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy...KÖSZÖNÖM
De most megjártad, kedves, most az egyszer. Ezüsthálóval foglak meg, nem menekszel. A csillagos ég hálójába foglak, Nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak. Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte, Az a csillagos júniusi este…. ….Csak a csillagok voltak és mi ketten! A csillagok közt szálltunk! És ijedten és görcsösen fogtuk egymás kezét.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 10
Össz.: 11 259

Látogatottság növelés
Oldal: Szép szerelmes idézetk
A sokoladaluság itt kezdődik:D - © 2008 - 2025 - mindeneslap.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »